Azt hiszem, végre eljött az ideje annak, hogy szót ejtsek a lakásról, ahol (talán) az elkövetkezendő öt hónapot fogom tölteni. Eddig azért nem került elő a téma, mert még az utolsó pillanat után is bizonytalan volt a dolog.
Mivel én az AIESEC segítségével nyertem el külföldi gyakornoki helyet, ezért elvileg ők intézik a szállásomat is. A gond az, hogy míg a szervezet Paderborn-ban található, addig én tőle 95 kilométerre, Kasselbe megyek, ahol a csapatnak sem saját szállása, sem kihelyezett embere nincs. (Paderbornban van egy diákszállójuk, ahol fix helyeket bérelnek és oda szokták elrakni az embereket). Emiatt effektíve egyedül kellett keresgélnem. Ha bárki ilyen fába vágná a fejszéjét, tudom javasolni azt a két honlapot, amit én is használtam albérlet keresés céljából:
Itt részletes szűrők segítségével kereshetünk magunknak hajlékot. Találtam én is nem is egy jópofát, de az események Némethonban mostanában elég gyorsan történnek: pár nap gondolkodás alatt elkeltek azok a lakások, amiknek első körben írtam, a második körre pedig már csak két hely maradt. Mindkettő ugyanannak a fickónak a tulajdonában volt, akivel sikerült felvenni a kapcsolatot és meg is beszéltük, hogy havi 250 euróért kapok egy szobát egy háromfős lakóközösségben (vagy Wohngemeinschaft, ahogy errefelé hívják). A beköltözést is lefixáltuk, már csak a szerződést kellett megkapnom és aláírás után scannelve visszaküldenem.
Az első döccenő az elutazás előtti napon (!!!) jött: a csóka közölte, hogy bocs, mégse tudok beköltözni időben, csak elsején. De addig is had ajánljon egy diákszállót, ahol a havi bér felét elverhetem arra a pár áthidaló éjszakára. Ezen kissé bepipultam, és elég nyersen a tudtára adtam:ez így nem lesz jó. Plusz a beszélgetést továbbítottam az AIESEC csapatnak is, hátha tudnak valamit kezdeni vele. Majd nem túl nyugodtan lefeküdtem és bíztam a gondviselésben, hisz útközben csak szerencse kérdése, hol találok internetet, és mit tudok intézni arra, mire odaérek.
Szerencsére az AIESEC ráhatására az ürge kitalált egy vészmegoldást: arra a pár napra eltesz a másik szobájába, ahova csak harmincadikán költözik be egy kolumbiai srác, és arra elvileg már üres lesz az állandó lakhelyem is. Kezdésnek ez jó volt.
A második döccenő akkor volt, amikor harmincadikán kerestem Marcust (így hívták a tulajt), hogy mikor és hogyan lesz az átköltözés. Mire ő: sajnos ma nem megy, de nincs semmi gond, majd holnap. Gondoltam rendben, és elindultam a városba valami harapnivalóért, amikor az ház ajtaja előtt egy nyilvánvalóan nem német kinézetű, roppant tanácstalan arcú sráccal találkoztam, aki vagy négy bőröndöt és egy ruhaszárítót szorongatott kétségbeesetten. Megkondult a fejemben a vészharang, és megkérdeztem: ugyan már nem Marcusra vár-e?
Persze de, és már ott szobrozott egy ideje, mivel nem érte el a kedves német barátunkat. Hamar tisztáztuk, miként fonódott össze a pillanatban szerencsésnek nem nevezhető sorsunk, majd mielőtt elmentem volna az áhított harapnivalóért, beengedtem a lakásba és megmutattam neki jelenleg általam elfoglalt szobáját.
Igazából nem is értem, Marcus mit gondolt, mivel a lakás másik két lakója (akiknek még lett volna kulcsa) a tavaszi szünetre hazautazott, és ha én belevetem magam a kasseli éjszakába, meddig állt volna még ott a szerencsétlen gyerek a szemerkélő esőben?
Evés után (ami már tényleg rám fért akkor), sikerült elérni Marcust, aki azt mondta, este nyolcra jön és „kitalálunk valamit”. Mivel este kilenckor még mindig sehol senki, nekiálltam felmosni a padlót, tudván: valamelyikünk ma este azon alszik. És az első nap felsöpört iszonyatos porból kiindulva úgy gondoltam, mérek még egy ilyen megelőző csapást a szobában uralkodó koszra. Mire felszáradt minden és elhatároztuk, hogy felhívjuk Marcust, mondván ha eddig nem jött meg, hát majd holnap reggel tegye, arra betoppant őszentsége. Ekkor találkoztam vele először és annyira zavart, szerencsétlen feje volt, hogy már-már azt hittem: hármunk közül ő a leg sajnálatra méltóbb. Haragom végleg elszállt, amikor kiderült, szerzett egy tök normális ágy matracot pluszba, így a „földön” fekvő embernek is egész tisztes ágya lett.
Így végre, este 11 felé el is jutottam addig, hogy pizsamában, hálózsákomban, (a régi ágyon, amit sorshúzás vagy párbaj nélkül is megtarthattam, hála a kolumbiai srác rokonszenvének, aki egyébként ugyanott lesz gyakornok, mint én), szóval mindezekkel együtt végre sikerült elaludni.
Másnap az átköltözés már rendben zajlott, Marcus elvitt autóval az új helyre, ami sokkal rosszabb elhelyezkedésű, de legalább nem néz ki úgy belülről, mint a Markusovszky kórház belgyógyászata (ami elég lehangoló). Cserébe itt is állt a mocsok, így tetemes időt vett igénybe, hogy felmossak mindenhol és a fürdőt, illetve a saját szobámat alaposabban átsikáljam. Az ablakom egyébként pár fára és egy régi ipartelepen álló gőzmozdonyra néz, ami nekem kicsit megnyugtató látvány.
Este még meglátogattam a LIDL-t és az EDEKA-t (ezek a helyi olcsó boltok, amik szerencsére nincsenek is messze) és beszereztem pár dolgot az elkövetkező napokra.
Holnap azt tervezem, hogy meglátogatom a belvárosi uszodát, és megnézem, érdemes-e rendszeresen eljárni oda.
Remélem az otthoniak elmúlt pár napja kevésbé volt hektikus!