Jutalmat kaptam

Múlt heti, de cseppet sem elhanyagolható hír, hogy megvolt a második, és egyben utolsó teljesítmény értékelő beszélgetésem a cégnél. Az eredmény örömteli, ugyanis 300 Euróval gazdagabban fogok hazamenni, mint terveztem, ami valljuk be, nem elhanyagolható.

A dolog az SMA-ban úgy működik, hogy a gyakornokok érzekésük után két hónappal, és munkájuk utolsó 6 hetében egy-egy „mentoring talkot” folytatnak a felvételüket felügyelő HR-essel és a szakmai vezetőjükkel. Itt egyrészt visszacsatolást kapunk a szakmai teljesítményünkről, valamint arról, hogy mennyire sikeresen tudtunk beilleszkedni a vállalati kultúrába, másrészt mi is észrevételeket fogalmazhatunk meg a céget és a vezetőinket illetően. A programot elég komolyan veszik, legalábbis az én főnökeim, és a beszélgetésen tényleg minden részletre kiterjed.

A dolog végeztével – bizonyos, előre megadott kategóriák szerint – osztályzatokat kapunk, és a megfelelő szint elérése esetén a szakmai vezető prémiumra terjesztheti fel a gyakornokát. Ez +100 Euró a harmadik hónaptól kezdve minden hónapban.

Az első beszélgetésen nem szerepeltem annyira jól, mint szerettem volna, de elég sok durva dolog tett keresztbe, ezért messze nem álltak úgy a munkáim, mint kellett volna. Persze ezt figyelembe vették ők is, minden nyomás és stressztűrés kategóriám kapásból maximum pontos lett…

A másodikra sikerült megedzenem a gyengéimet, és egyenesbe jöttem a projektekkel is, aminek meglett az eredménye.

Mellesleg 4 rám osztott téma volt. A legfontosabbat most toljuk a célegyenesbe, és jövő héten kész lesz. A második majdnem kész, de nem jutok el addig, hogy befejezhessem, mert az integrációja annyi droidmunkát igényel, amennyit most nem tudunk befektetni. A harmadikban csak társszerző vagyok, és mivel a fő ember – bár nem készült el mindennel – letette a lantot, ezért azzal már nem foglalkozunk. Ami rám volt bízva, azt hiánytalanul megcsináltam, sőt, kicsit többet is. Az utolsó projekt áll a legrosszabbul, és teljesen esélytelen, hogy legyen vele valami, de ez inkább gépészeti téma, amiben nem sok tapasztalatom van.

Összességében elégedett vagyok, és ezek szerint az SMA is.

Remélem ez az ajánlólevelemen is meg fog látszani. Németországban ugyanis kilépéskor minden munkavállalónak köteles a cég ajánlólevelet adni, sőt, törvényi előírás az is, hogy ebben „kedvesnek kell lenni”. Azt hiszem, joggal remélem, hogy ha méltónak találtak a plusz pénzre, akkor az elbocsátóm is lesz olyan míves, hogy jelentős fegyverként vethessem latba a következő állásinterjúmon. Majd meglátjuk. Sokat nem kell rá várni, mindennel együtt már csak 5 munkanapom van hátra…