A nagy havazások elültek, az összes sószórót kihúzták az árkokból a 86-oson, minden vonalon jár a MÁV és a Volán, legfeljebb az eldugott parkolók régóta nem használt autóinak kiásásához kell külső segítséget hívni.
Ha sikerült az elmúlt napokat túlélni, és túllépni a kezdeti frusztráción, érdemes egy délutánra bakancsot húzni, és a város határába kisétálva megnézni, mit hagyott maga után Tél Tábornok. Nem csak Pesten, de Szombathelyen is.
Ismét egy post, ismét itthonról, most Magyarország szebbik arcáról. Ilyen, ha nem is a puszta, de Normafa télen.
„Hej, mostan puszta ám igazán a puszta!
Mert az az ősz olyan gondatlan rosz gazda;
Amit a kikelet
És a nyár gyüjtöget,
Ez nagy könnyelmüen mind elfecséreli,
A sok kincsnek a tél csak hült helyét leli.”
„Most uralkodnak a szelek, a viharok,
Egyik fönn a légben magasan kavarog,
Másik alant nyargal
Szikrázó haraggal,
Szikrázik alatta a hó, mint a tűzkő,
A harmadik velök birkozni szemközt jő.”
„Alkonyat felé ha fáradtan elűlnek,
A rónára halvány ködök telepűlnek,
S csak félig mutatják
A betyár alakját,
Kit éji szállásra prüsszögve visz a ló…
Háta mögött farkas, feje fölött holló.”
„De még a csárdák is ugyancsak hallgatnak,
Csaplár és csaplárné nagyokat alhatnak,
Mert a pince kulcsát
Akár elhajítsák,
Senki sem fordítja feléjök a rudat,
Hóval söpörték be a szelek az utat.”
Petőfi Sándor versének forrása:
http://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/petofi/pusztel.htm