Az utolsó heteim egyre húzósabbak és mozgalmasabbak voltak. Mind többet és többet kellett túlóráznom ahhoz, hogy a fő projektem végére érjek, így nem volt ritka, hogy 12 órákat voltam bent. De megérte, mert miután 3 nappal a gyakorlat vége előtt a részlegvezetés végighallgatta a 60 fóliás, vagy 4 órás beszámolómat, engedélyt adtak, – hogy ha még bírom szuflával –  egy nap alatt az egész témát betömörítsem egy új, színes-szagos 15 perces előadásba, és bemutathassam a termékmenedzsmentnek. Vállaltam, és bár az áttervezés életem egyik leghosszabb és legfárasztóbb napja volt (pedig készültem már egy nap alatt anatómia ZH-ra, három nap alatt Bsc. záróvizsgára és voltam Kinizsi 100-on is), siker koronázta, mert a három részleg vezetői és kulcsemberei előtt tartott beszámolómmal sikerült felkeltenünk a termékmenedzsment helyi atyaúristenének figyelmét a témára, amit 5 hónap alatt készítettünk elő.

Végeredményben így mindenki boldog, én pedig különösen elégedett vagyok, mert a 300 euró bónusz, a kollégák elismerése és egy nagyon elegáns ajánló levél mellé némi önbizalmat is sikerült bezsebelnem azzal hogy tisztába kerültem vele: értékes a munka, amit végzek.

Bár hívtak vissza Msc-s diplomatervre, jelenlegi állás szerint most kicsit új irányba, az egészségügyi műszerek felé fogok fordulni, így feltehetőleg több kalandom az SMA-ban már nem lesz. Remélem, végigviszik a projektet, amit kitaláltunk és kidolgoztunk, és ha egy nap majd a boltokban is elérhető lesz, mondhatom, hogy „igen, ebben én is benne voltam”.

A továbbiakban a blogot még nem zárom le, van pár fotó és esemény, ami még nem került ki, lassan de biztosan csordogálni fognak a bejegyzések. Egy darabig még érdemes lesz néha-néha visszanézni.

A dolog az SMA-ban úgy működik, hogy a gyakornokok érzekésük után két hónappal, és munkájuk utolsó 6 hetében egy-egy „mentoring talkot” folytatnak a felvételüket felügyelő HR-essel és a szakmai vezetőjükkel. Itt egyrészt visszacsatolást kapunk a szakmai teljesítményünkről, valamint arról, hogy mennyire sikeresen tudtunk beilleszkedni a vállalati kultúrába, másrészt mi is észrevételeket fogalmazhatunk meg a céget és a vezetőinket illetően. A programot elég komolyan veszik, legalábbis az én főnökeim, és a beszélgetésen tényleg minden részletre kiterjed.

A dolog végeztével – bizonyos, előre megadott kategóriák szerint – osztályzatokat kapunk, és a megfelelő szint elérése esetén a szakmai vezető prémiumra terjesztheti fel a gyakornokát. Ez +100 Euró a harmadik hónaptól kezdve minden hónapban.

Az első beszélgetésen nem szerepeltem annyira jól, mint szerettem volna, de elég sok durva dolog tett keresztbe, ezért messze nem álltak úgy a munkáim, mint kellett volna. Persze ezt figyelembe vették ők is, minden nyomás és stressztűrés kategóriám kapásból maximum pontos lett…

A másodikra sikerült megedzenem a gyengéimet, és egyenesbe jöttem a projektekkel is, aminek meglett az eredménye.

Mellesleg 4 rám osztott téma volt. A legfontosabbat most toljuk a célegyenesbe, és jövő héten kész lesz. A második majdnem kész, de nem jutok el addig, hogy befejezhessem, mert az integrációja annyi droidmunkát igényel, amennyit most nem tudunk befektetni. A harmadikban csak társszerző vagyok, és mivel a fő ember – bár nem készült el mindennel – letette a lantot, ezért azzal már nem foglalkozunk. Ami rám volt bízva, azt hiánytalanul megcsináltam, sőt, kicsit többet is. Az utolsó projekt áll a legrosszabbul, és teljesen esélytelen, hogy legyen vele valami, de ez inkább gépészeti téma, amiben nem sok tapasztalatom van.

Összességében elégedett vagyok, és ezek szerint az SMA is.

Remélem ez az ajánlólevelemen is meg fog látszani. Németországban ugyanis kilépéskor minden munkavállalónak köteles a cég ajánlólevelet adni, sőt, törvényi előírás az is, hogy ebben „kedvesnek kell lenni”. Azt hiszem, joggal remélem, hogy ha méltónak találtak a plusz pénzre, akkor az elbocsátóm is lesz olyan míves, hogy jelentős fegyverként vethessem latba a következő állásinterjúmon. Majd meglátjuk. Sokat nem kell rá várni, mindennel együtt már csak 5 munkanapom van hátra…

Még májusban indult meg a föld otthon annyira, hogy Kasselig is elért. Az előzetesen tervezett egy hét helyett emiatt majdnem négyet töltöttem Magyarországon a gyakorlat alatt. Ez egyrészt pénzügyileg is megviselt (nem is posztoltam arra a hónapra költségvetést, nehogy valaki rosszul legyen), másrészt iszonyatos mínuszba rántotta a munkahelyi időegyenlegemet, és mivel előtte is voltam már szabadságon, június közepére a kiutalt 13 naphoz képest kb. 10 napos mínuszban találtam magam. Ciki.

Szerencsére errefelé a magánéleti problémákkal szemben messzemenően toleránsak, így mindenféle adminisztrációs trükkökkel sikerült megetetni ezt a hiányzásmennyiséget a könyvelő rendszerrel, anélkül, hogy az sírva fakadt volna, valamint biztosítottak, hogy semmiféle retorzió nem fog érni, csupán – amennyiben augusztus végéig nem túlórázom le – nem fogják az érintett napokat kifizetni. Azt hiszem, ennél korrektebb ajánlatot én sem tudtam volna kitalálni.

Persze a pénzre szükségem van, hogy nullára hozhassam a végegyenleget, így nekiálltam, hogy lassan, de biztosan faragjam a hiányzó órákat. Ebben sokat segített, hogy időközben kicsit elkanyarodtunk az első projekttől, és sokkal gyakorlatiasabb feladatokat kaptam, (konkrétan hardver építést), amit nagyobb élvezettel csinálok. A motivációra pedig szükség van, mert még így is falat kaparom, mire nap végén, 10-11 bent töltött óra után hazaindulok. Ebben persze benne van az ebéd és kávé szünet is, de ezzel együtt is estére olyan az agyam, mint egy túlterheléstől leolvadt atomreaktor. Hiába hűtöm heti 2-3 uszodával. Az egyéni rekordom 13 óra, amiből 11 volt munka. Ez már azért is problémás, mert az SMA szabályzat alapján diák nem dolgozhat napi 10 óránál többet, így a rendszer nem is engedte, hogy logoljak. Kellemes péntek este volt…

Csalódást keltő viszont, hogy hiába teljesítek papíron átlagon felül, a 4 rám bízott projektből egy van meg, egy másik majdnem, egy félig, egybe pedig bele se kezdtem. Pedig hétfőn mindent be kéne mutatni a 3 hetes szabadságról hazajövő főnökömnek. Sok múlik azon, mennyire lesz boldog (3 hét szabadság után remélem nem romlik könnyen a kedve). Ha megint nem írok egy hónapig, sejthetitek, hogy miért

Azért mindezek ellenére nem élek barlangban. Bár a hétköznapjaim villám sebességgel húznak el, hétvégén még annak ellenére is van időm erre-arra kószálni, hogy eddig eléggé leterhelt annak a 3500 képnek a leválogatása és megszerkesztése, amit múlt hónapban, két esküvőn, két nagyon jó barátomnak csináltam. Nem azt mondom, szeretek fényképezni, korlátozottan még szerkesztgetni is, de azért amikor először öntöttem egy mappába a majdnem 40 GB anyagot, kis híján sokkot kaptam. De a türelem és szorgalom (korábban egyik sem volt nagy erényem) meghozta az eredményét, és már csak az stresszel, hogy feltöltés közben nehogy eldobja a gép a netet, mert a majdnem két gigabájt átküldése az ifjú pároknak az itteni sávszélességgel háborítatlanul is majdnem egy nap. Az ilyen apropók kapcsán döbbenek le azon, milyen brutálisan jól ki vannak találva az internetes kapcsolatok (csúnyábban protokollok), hogy egy ilyen korlátozott hozzáférésen is el tud menni a Skype videó, hova tovább, még a Warcraft III is

De visszatérve az eredeti gondolathoz: minden hétvégén járok a szabadban, élvezem, hogy jó az idő. Értsd: hetente már csak 1-2 napot esik, és legalább háromszor háborítatlanul süt a nap, sokkal előnyösebb megvilágításba helyezve azokat az épületeket, amik mellett nap, mint nap elmegyek, és amiket eddig kevésbé méltattam figyelemre.

De  voltam mexikói búcsúbulin, ahol a olyan chili volt a taco-hoz, hogy 15 percen át szabályosan bőgtem tőle, kirándultam a környező erdőkben és  jártam többször a Herkulesnél, ami egy grandiózus, bár nem különösebben szép szobor a város nyugati dombjainak tetején, a kastélypark felett. Csináltam képeket, de még a fényképezőről sem értek át a számítógépre, ha eljutok odáig, akkor közlöm őket. Ahogy a beszámolok Lipcséből, valamint közlök majd egy összeállítást a dOKUMENTA (13)-ról, amit még mindenképp meglátogatok a maradék két hétvégémen.

Mert már csak ennyi van hátra, Augusztus 31-én összeszedem sátorfámat és lelécelek. Nem mondom, hogy örülök, azt sem, hogy nem, de ez megint egy külön posztot ér. És majd kap is. Ifjonti lelkesedésem azt mondja, hogy mire elmegyek innen, a blog éppen utoléri magát, de az agyam egy rejtett zugában lassan ébredező öregkori bölcsesség azt súgja, hogy még szeptemberben is fogok Kasselről írni…

A kiállítás sokkal nagyobb volt, mint az IHF, de naivan azt gondoltuk, ha szétválunk, minden ígéretesnek tűnő standot meglátogathatunk. Az ötlet nem jött be, hiába mondtam le a hatékonyság érdekében a hobbifotózásról is. Pedig sok, hétköznapi ember számára is érdekes dolgot lehetett látni, a gondolat vezérléstől kezdve az önjáró jégkrémszekrényen át a robotokat emelgető robotokig. Jó lett volna pár kép…

Ráadásul minden igyekezetünk ellenére nem sikerült teljesíteni a tervet. És ez a kisebbik baj. A nagyobb, hogy már-már csalódást keltően kevés információt sikerült szerezni a minket érdeklő témákról. Nem volt a nap hiábavaló, sok prospektust és névjegyet gyűjtöttünk, de közelébe sem értünk az IHF látogatás átütő szakmai sikerének.

Apropó, névjegyek. Úgy tűnik, itt az a szokás, hogy nem tartanak prospektusokat kéznél, hanem a személyes adatok megadása után elektronikusan vagy hagyományosan postázzák őket. Ez szimpatikusan zöld megoldás, de mivel nekem (még) nincs SMA-s névjegyem, sok idő elment azzal, hogy minden egyes alkalommal lediktáltam az adataimat. Mert nyilván ők szeretnék beírni a saját kezükkel a gépbe, és csak akkor adják ezt fel, amikor másodszor kezdem betűzni a családnevem. Ezért Thomasnak az az ötlete támadt ebéd közben, hogy vigyem el az ő névjegyeit, a projekt úgyis közös, és az anyagokat egyébként is átküldjük egymásnak. A kezdeti lelkesedést viszont hamar megtörte a német precizitás: elmagyarázni, hogy ez nem az én névjegyem, de ettől még ide küldjék az anyagokat, vagy legyűrni azt az értetlenséget, ami akkor támad, amikor jóindulatúan középszerűnek nevezett némettudásom fitogtatása után átadok egy echte német névjegyet, azzal a felkiáltással, hogy „Ich bin Thomams” ugyanannyi időt vett igénybe, mint megküzdeni a családnevem németre kódolásával (amiben közben már egész gyakorlott lettem). Így maradtam az eredeti megoldásnál…

A városból sajnos most sem láttam semmit, a vonat pedig oda- és visszafelé is tömve volt, így leülni nem tudtunk. Viszont 56 perc alatt tettük meg a nagyjából 150 kilométert (két közbenső megállóval), ami MÁV-on nevelkedett szemmel nézve irigylésre méltó teljesítmény.

A cél ezúttal a Hannover Messe, a téma pedig ipari automatizálás, energiaellátás és általában olyan technológiák, amiknek az SMA fejlesztője és felvevője is. Most már volt egy napunk felkészülni, az ötlet ugyanis tegnap este pattant ki a vezetőség fejéből. Igazából megtiszteltetés, hogy egy ilyen, szerintem a cég szempontjából jóval fontosabb eseményre is elvisznek, bár kezdem magam úgy érezni, mint egy utazó porszívóügynök. De 23 évesen, különösebb kötöttségek nélkül, utazó porszívóügynöknek lenni a világ számomra ismeretlen tájain nem is olyan rossz…

Péntek este 11 felé értünk vissza a nürnbergi kiállításról, majdnem 650 kilométer autózás után. Fárasztó volt, de megérte. Mellesleg most vezettem először hat sebességes autót, több, mint 160 lóerővel. A piros lápáknál működő start-stop automatika is új volt, gyakran hitette el velem, hogy lefullasztottam az autót, amíg meg nem szoktam. A német autópálya viszont nem jött be: bármilyen tempónál pillanatok alatt az ember hátába érhetnek a sportkocsik, ráadásul, bár tilos, főleg a felhajtók után gyakran előznek nagy sebességgel, jobbról is. Marhára kell figyelni minden irányba. És akkor a felújítások miatti össze-vissza terelgetésekről még nem is beszéltem…

IFH Intherm, ahol voltunk, egy fűtés- és hűtéstechnikai rendezvény, ahol radiátorok, vízmelegítők, nyílászárók, napelemek, légkondicionálók, szaniterek és hasonló dolgok gyártói és forgalmazói jelennek meg, és válaszolnak lelkesen mindenféle kérdésre. Ha egyszer úgy hozza az élet, hogy Németországban építek házat, előtte biztosan felkeresem.

Eddig nem is hallottam, hogy vannak olyan légcserélő rendszerek, melyek szellőztetés közben a szobalevegő hőjének 90%-át képesek visszanyerni, vagy létezik olyan berendezés, mely a zuhanyzás közben elfolyó meleg víz hőjét hasznosítja a fűtésben. Nem üres fecsegés, hogy zöldül az energia ipar (meg persze az is, aki az új fejlesztések árát tanulmányozza).

Nagyon szívesen írnék arról is, hogy mi pontosan mit kerestünk, és mennyire meglepő felfedezésekre jutottunk, de ezek közlését (mivel a projekt még nagyon gyerekcipőben jár) letiltotta az SMA. Ellenben annyit elmondhatok: két mérnök (ebből az egyik én vagyok) nagyjából egy heti munkáját sikerült megspórolni, ráadásul elcseréltünk egy tucat névjegyet és gyűjtöttünk 7 kiló prospektust is (lemértem). Remélem a táskám kibírja, amíg hétfőn beviszem őket az irodába. És remélem én is kibírom, amíg az összes bennük lévő érdekesebb linket végigbogarászom, további technikai dokumentáció után kutatva. Mert hiába kaptunk választ több tucat kérdésre, jött velük kétszer annyi új talány. Lesz mibe belemerülnöm hétfőtől is.

Régi olvasók talán még emlékeznek, hogy eredetileg azért jöttem Kasselbe, hogy kütyük egymás közti beszélgetését segítsem. (Ezt hívják beágyazott rendszerek közti kommunikációnak.) Egy hét után a feladatot átfogalmazták: foglalkozzak inkább azzal, hogy hogyan lehet távirányítással kapcsolni olyan háztartási eszközöket, amelyek (elsősorban a nagy áramfelvétel miatt) nem konnektorral csatlakoznak a hálózatra, hanem saját kábelt kapnak a kapcsolószekrényből. Bár ezek a legnagyobb kedvességgel sem nevezhetők már kütyüknek, legalább még ott volt a vezeték nélküli kommunikáció, mint kapaszkodó. A téma maradék része teljesítményelektronika, amiről nekem csak halvány fogalmaim vannak. A kezdeti magabiztosságom ennek megfelelően mérséklődött.

Ahogy kezdtem feltérképezni az eszközöket, amiket valójában kapcsolgathatnék, szépen kirajzolódott, hogy a legnagyobb ilyen család a hűtő és fűtő berendezések köre. Ezek vezérlése viszont több mint bonyolult, és erről a témakörről már abszolút nincs lövésem – viszont az SMA-nak sem. Ezzel legalább helyrebillentek az erőviszonyok. De valljuk be, hiába érzem magam jobban tőle, fejlesztési szempontból ez mégis egy szerencsétlen állapot, amit gyorsan orvosolni kell.

Minthogy azonban – ahogy azt délután négykor böngészés közben véletlenül megtudtuk – most zajlik Németország egyik legjelentősebb szakmai kiállítása Nürnbergben, ami ezzel a területtel foglalkozik, a főnököm (Thomas) gyorsan kikért egy céges kocsit, hogy egy holnap reggel hatos indulás után egész nap amatőr kérdésekkel bomlasszuk a Siemens, Bosch, Honeywell és hasonló nagy cégek képviselőinek agyát. Már előre sajnálom őket

Este tizenegyre pedig reményeim szerint mindenféle tudással felvértezve, a beavatottak magabiztosságával fogunk visszatérni Kasselbe, hogy még nagyjából egy hónap háttérmunka után bemutassuk az elképzeléseinket a termékmenedzsmentnek.

Tekintve, hogy tegnap egy, ma két órát túlóráztam, holnap pedig cirka 17 órát fogok tevékenykedni (amiből az utazást nem írják jóvá, de legalább ingyen van a gyorstalpaló), szombatra valamilyen aszalt gyümölcs állagot fogok ölteni, így nem tudom, mikor örvendeztetlek meg titeket a csillagászati témájú bejegyzésemmel, amit már egy hete tervezek. De egyszer mindennek eljön az ideje.

Végül ez úton kívánok sok sikert szeretett páromnak, aki holnap egy moszkvai TDK előadáson mutatja meg, milyen jól képzettek a magyar orvostanhallgatók.

Elsőnek érdemes szót ejteni a fizikai elhelyezkedésről, ez ugyanis meglehetősen érdekes. Amikor 1981-ben három egyetemista megalapította a céget, nem mérték fel, mekkora sikerük lesz. A kezdeti irodát hamar kinőtték, ami után zöld mezős beruházásként új épületeket húztak fel. Azonban szép lassan előbb ezek, majd a környékükön lévő beépíthető terület is kevésnek bizonyultak, így a cég lassan beterjeszkedett a környék lakóházai és irodái közé is. Itt több épületet is felvásároltak és saját célra alakították őket át. A logisztikai telep így sem fért el, így a központtól kicsit távolabb kapott helyet (15 perc séta), majd koronaként nem rég felhúztak egy irdatlan nagy gyártócsarnokot is a környéki kertváros szélébe. (Aggódni nem kell, ez csendes és nem pöfög, a tetejét pedig beborítják a napelemek). Ennek megfelelően nincs klasszikus értelemben vett cégterület, mint mondjuk egy LUK-nál, vagy AUDI-nál. Kerítés csak a régi épületeket veszi körbe, de a bejárás ott is viszonylag szabad. A beléptetés épületenként egyedileg van megoldva. Az épületek elég változatosak: század eleji téglaépülettől a modern, „zöld” irodaépületeken át a konténerekig van itt minden. Utóbbiak elsősorban az értékesítési terület nagy fluktuációja miatt vannak: napenergiai beruházásokat jellemzően nyáron végeznek, így ekkor hatalmas a kereslet, télen viszont alig adnak el bármi is. Emiatt nyaranta sok embert vesznek fel pluszba, akik egy rész nem fér el a fix épületekben, így légkondicionált konténert kapnak. Én is egy ilyenben voltam eddig, de jövő héten költözök a kettes épületbe.

Jó volna, ha ezt a kuszaságot át lehetne tekinteni egy Google Maps-on, de sajnos a terület műholdas képe nagyon régi, így egy csomó újdonság (pl. a gyárcsarnok) nincs fent. Nekem van ugyan saját, méretekkel ellátott térképem, de ezt nem publikálhatom, így be kell érnetek az SMA honlapján is fent lévő áttekintővel, ami a dolgok kb. 2/3-át mutatja be. Kis támpont: a jobb felül lévő parkolóház látható része majdnem két focipálya terület, a fenti fotó irodaháza pedig a térképen jelölt recepció.

Ide járok minden hétköznap. A nettó munkaidő napi 7 óra, és legalább fél óra szünet tartása kötelező. Ez nagyjából az ebédidő. A túlórát szabadnapban ki lehet venni. A fizetésem nettó 650 euró (ösztöndíj formájában), ami német viszonylatban elég kevés. De hát bevándorló vagyok.

Az irodákban korlátlan és ingyenes tea- és kávéfogyasztási lehetőség, és nagyobb helyeken csocsóasztal is van. Rendelkezésre áll még konditerem és több zuhanyzó, ami főleg a bicajjal érkezőknek hasznos nyáron. A munkaruha elegáns civil: farmer, és visszafogott póló, vagy ing. Minden alkalmazott kap SMA-s pólót, amit külsősök számára is nyilvános eseményen kell viselnie. Persze máskor is lehet.

A légkör nagyon baráti, az emberek lelkesek és segítőkészek. Több dolgozó is saját lakásában teszteli a fejlesztés alatt lévő prototípusokat, vagy akár a Home Manager (lásd első rész) újításait és erről könnyedén képesek fejenként egy órát mesélni.

Az üzemben több ebédlő van, ahol salátabár és desszertes pult mellett három napi főétel közül választhatunk: „menü”, „ebéd” és „specialitás”. Az áruk így növekszik és csak a menüé fix: egy 2,9 Euró. Ez egy főétel és választhatóan egy leves vagy desszert. Mindkettő változatos és finom, a húsfélékhez mindig jár saláta vagy savanyúság és az adag is normális. A másik két variáció kb. 3,5-4,5 és 5-6 Euró, a specialitás olyan dolgokat foglalhat magában, mint banános-csilis leves, tintahal, vagy camemberttel és szilvával töltött pulyka csőben sütve, grillezett zöldségekkel.

Minden gyakornokhoz, kijelölnek egy mentort, aki segít beilleszkedni, és akitől szakmai segítséget is lehet kérni. Az én mentorom Thomas, aki a fejlesztői csapatunkban az egyetlen villamosmérnök. (Máshol vannak még sokan, de ide, a Kommunikáció és Információ Technológia részleghez inkább a matematikusok, programozók és egy fizikus került.) Lelkes és segítőkész figura: amikor megkérdeztem tőle, hogy vajon hol lehet Kasselben kerékpárt venni, felajánlotta, hogy amíg itt vagyok, használhatom a papája volt bicaját, ami már egy éve a pincében áll. Ez egyébként egy vicces jószág: ötsebességes országúti, 20 éves dinamóval és klasszikus, széles, rugós nagypapanyereggel. A pedált kicsit meg kéne olajozni, de egyébként teljesen funkcionális, így éltem a lehetőséggel. Ez az a járgány, amit hajtva jégcsap nőtt a mandulámon tegnap…

Hogy a részlegen összesen hányan dolgoznak, még nem tudom, de kiindulva abból, hogy én vagyok most a 18. gyakornok, vagyunk egypáran. A nemzetközi gyakornokoknak egyébként minden csütörtökön közös, angol nyelvű beszélgetős ebédet tart a HR részleg, hogy ezzel is segítsék a beilleszkedést.

A munka nyelve alapvetően német, de ha hozzám hasonló, a németet csak közepesen törő külhoni gyakornokok lépnek a szobába, mindenki zsigerből kapcsol angolra. Lesz lehetőség német tanfolyamon való részvételre is, ennek ellenére szerintem az öt hónap alatt a munkában az angolnál fogok maradni. A szaknyelv túlnyomó része úgyis ez, és nem szeretnék azért leégetni egy kapcsolótáblát, mert rosszul értettem meg egy nyelvtani szerkezetet.

Civilben viszont mindenhol a németet erőltetem, még akkor is, ha kézzel-lábbal kell rásegíteni a megértéshez. Szünetekben a többi gyakornokkal is németül próbálok beszélni, ők pedig elég segítőkészek ebben. Tanítgatnak és kijavítják az ordító hibákat.

Összességében már egy hét után tetszik a hely, és szakmailag is elég komoly kihívásnak tűnik. 4-6 héttel a gyakorlat megkezdése után és a befejezése előtt lesz majd két HR-es értékelő beszélgetés is, ezekről külön tervezek írni. Addig is, ha valaki kíváncsi valamire, kommenteljen vagy írjon emailt és – ha az NDA nem tiltja – válaszolok rá.

Kis energetikai gyorstalpaló után bemutatom a céget, írok a fejlesztési részlegünkről, majd a mindennapokról is. Megijedni ne tessék, minden könnyed és meseszerű lesz, mivel szakmai részletekbe már csak a titoktartási szerződés miatt sem fogok belemenni. Azonban a téma így is elég nagy, így két nap alatt, két posztban kerül tálalásra.

Bár már elhangzott, de a teljesség kedvéért kezdjük az elejétől: a munkahelyem becsületes neve SMA Solar Technology AG. Ebből hamar kitalálható, hogy a nappal szeretne valamit kezdeni, történetesen energiát akar nyerni belőle.

Erre alapvetően két bevett módszer van: a napkollektor, mely a nap sugárzásának hőjét használja, pl. vízmelegítéshez vagy fűtéshez és a napelem, mely a nap fényéből elektromos feszültséget állít elő. Minket ez utóbbi érdekel, de nem foglalkozunk sem a feszültséget előállító (na jó, egyszer káromkodok: photovoltaikus) cellákkal, sem az azokból felépülő panelekkel. Roppant jogos a kérdés, hogy akkor mit is csinál több, mint 5500 ember egész nap?

A gond az a napelemekkel, hogy egyenfeszültséget állítanak elő, amit hiába kötök rá a hűtőre, villanyradiátorra, vagy lámpára, ezeket az eszközöket ugyanis egy adott váltóáramhoz tervezték (ami európai viszonylatban konkrétan 230 voltot és 50 hertzet jelent). Két megoldás van: vagy készítünk olyan eszközöket, amik közvetlenül működnek napelemről (van ilyen is, de ritka, mert a napelemből kijövő feszültségnek még ezer más baja is van), vagy építünk olyan berendezést, mely a napelemek kimenetét a hálózathoz igazítja. Háztartási és ipari viszonylatban ez az egyeduralkodó módszer, a berendezés neve pedig inverter. Az SMA az ilyen inverterek legnagyobb fejlesztője és gyártója, az USA-tól Abu-Dzabin át Ázsiáig mindenhol jelen vannak. Akit érdekel, az SMA honlapján olvasgathat még ezekről.

A történet viszont itt még nem teljes, le kell ugyanis küzdeni egy másik technikai problémát. Nevezetesen napenergia csak akkor van, ha süt a nap, a hűtőnek viszont egész nap kell mennie. Ez a kérdés is több megoldásos.

A kényelmesebb, hogy bár rendelkezünk napelemekkel, rá vagyunk csatlakozva a lakossági áramszolgáltatásra is, és ha nincs elég löket a saját rendszerünkben, vásárolunk az övékből. Ehhez az invertereknek tudnia kell illeszteni a két rendszert. Olyan ez, mint a klasszikus hintás példa bővített változata. Van egy gyerekünk, aki akkor boldog, ha jár a hintája. Ő a fogyasztó. Előtte és mögötte a lelkes szülők, mint a két elektromos hálózat. Amíg szépen, megfelelő ütemben lökködik a csemetét, nincs gond: ha anyuka elfárad, apuka jobban rátesz, a szórakozás garantált. Ha viszont saját kedvük szerint, összevissza nyúlkálnak a gyerek felé, jó esetben fékezik, rosszabban mondjuk kinyomják a szemét, ami meglehetősen terhére lenne a családi békének. Az illesztés tehát roppant fontos, szerencsére ezzel az invertereink remekül boldogulnak.

A másik megoldás a termelés és a fogyasztás összehangolására a beépített tárolók, pl. akkumulátorok használata. Ha többet termelünk, mint amennyi elfogy, töltjük az aksit, ami majd rásegít a hálózatra akkor, ha nem süt a nap. Az SMA-nak van ilyen rendszere is (Backup system néven fut), általában ezt a megoldást az elsővel karöltve használják. Lehet egyébként „tárolónak használni” az elektromos szolgáltatót is, aki megveszi tőlünk a bőséges időkben túltermelt napenergiát, csak sajnos olcsóbban, mint amennyiért energiaínség idején visszaadja. Az akkumulátornak tehát ezzel együtt is van létjogosultsága.

Szusszanjunk kicsit, már nincs sok hátra

Van ugyanis egy harmadik út, amivel eddig nem foglalkoztunk. Befolyásolni nem csak a kínálatot, de a keresletet is lehet. Ha egy átvonuló felhő miatt nincs elég energia, hogy egyszerre menjen a hűtő, mosógép, rádió, tévé és még a fűtőtest is, akkor kapcsoljuk le azt, ami a legkevésbé fontos. Így nem kell megvásárolni a szolgáltatótól a drága áramot, nem amortizáljuk a szintén drága akkumulátorokat és nem szenvedünk a backup system eredendően alacsonyabb hatásfokától. Ráadásul ez nem jár feltétlenül lemondásokkal. Sok fogyasztó jól ütemezhető (pl. mosógép, amit ha reggel bepakolok, elég, ha délután arra végez, amire hazaérünk), másoknak pedig a tehetetlensége nagy (egy villanyradiátor még a kikapcsolás után fél órával is langyos és fűti a szobát), így a felhasználó jó esetben észre sem veszi, hogy a felhők átvonulása alatt valami nem működött.

Ehhez persze rengeteg finomságra van szükség: kellenek a felhasználó egyéni preferenciái, a fogyasztás folyamatos mérése, időjárási adatok elemzése és a jövőbeli termelés becslése, valamit kellenek az eszközök, amik a háztartási fogyasztókat kapcsolgatják. Ez az a kérdéskör, amivel az engem alkalmazó csapat foglalkozik a Kommunikációs és Információ Technológiai részlegen, az eredmény pedig a már piacon lévő, Sunny Home Manager és annak kiegészítői. Ennek a rendszernek a fejlesztését végzem én is.

Fontos azonban tisztán látni azt, hogy ez a rendszer csak ütemez, nem tudja összességében növelni a rendelkezésre álló energiát, vagy csökkenteni azt, amit fel akarunk használni. Csupán a termelést és a felhasználást egyezteti időben össze. De már ennyivel is nagyjából 8-10%-ot csökken a villanyszámlánk a brosúrák szerint, ami nem elhanyagolható.

Azt hiszem, mára ennyi elég, holnap a munkahelyi mindennapokról és a kollégákról fogok mesélni.

A legnagyobb motiváció talán a kíváncsiság volt. Meg akartam nézni azokat a messzi tornyokat, amikről annyian, annyiféleképpen, de mindig hazánkkal élesen szembeállítva beszélnek. Tényleg annyival jobb kint az élet? Tényleg kulturáltabbak az emberek? Könnyebb megélni? Hiányozni fog a magyar szó, vagy oly közel hoz ma már minket az internet, hogy szinte fel sem fog tűnni a távolság? Bővíteni akartam a szakmai és kulturális látókörömet és nyelvismeretemet. Ezek mindegyike jól a hazatérés után is.

Egyetemistaként több módon is, különösebb kötelezettségek vállalása nélkül van lehetőségem külföldre utazni: mehetek tanulmányútra (ERASMUS, vagy hasonlók ösztöndíjak) és szakmai gyakorlatra. Sokáig inkább előbbit preferáltam, de miután már túl voltam pár munkahelyen és állásinterjún,  kezdtem azt gondolni, hogy a felsőoktatásunk elit része sokkal versenyképesebb tudást ad, mint azok, a külföldön közepes egyetemek, ahova lehetőségem lenne bekerülni. (Nem, sajnos egy Oxfordhoz egyszerűen nincs sem elég pályázati pontom, sem pénzem, így ne ehhez viszonyítsunk). Ezen felül több ismerősöm is volt már kint ERASMUS-al, akik szintén azon a véleményen voltak, hogy érdekes, de szakmailag kevesebbet ad, mint egy itthon eltöltött félév. Ezért fordultam inkább a szakmai gyakorlatok felé: egy fél éves külföldi munkatapasztalat sokat számít a későbbi interjúkon és bértárgyalásokon, ráadásul kipróbálhatom azt is, milyen jellegű munka esik igazán kedvemre.

Ekkor, teljesen véletlenül jött kapóra az AIESEC toborzása. Ez egy olyan, nemzetközi diákszervezet, mely szakmai és kulturális csereprogramokat bonyolít le világszerte, elsősorban menedzsment és gazdasági területen, de az utóbbi időben nyitottak a természettudományos és mérnöki pozíciók felé is. Nem dolgoznak ingyen. (Egy szakmai gyakorlati „match”, azaz sikerrel megpályázott pozíció összesen 41 ezer forintba kerül. 3 ezer forint az ebéddel egybe kötött orientációs nap, vagy EP day, 2 ezer forint a nyelvi teszt minden olyan embernek, akinek egy évnél régebbi nyelvvizsgája van, vagy nem töltött elégséges számú hónapot az elmúlt egy évben idegen nyelvterületen, és végül 36 ezret kell fizetni, ha sikeres a pályázat.) Cserébe kísérőket és segítőket biztosítanak a csereprogram külföldi és belföldi helyszínén, segítenek intézni a szállást, a papírokat és a beilleszkedést. De korrektúrázzák az önéletrajzot vagy tanácsot adnak interjúhoz is. Plusz elviekben garantálják, hogy bármely általuk hirdetett szakmai gyakorlat eleget fizessen ahhoz, hogy a helyi diákviszonyoknak megfelelően lehessen belőle megélni. Gondoltam, egy próbát megér.

Elég sok próbálkozás és adminisztráció után végül sikerült is megfogni egy jónak tűnő ajánlatot: az SMA Solar-t, Németországban, Kasselben. Ha már dolgoztam ott egy ideje, adok majd részletesebb leírást is, elöljáróban csak annyit: ez egy világszínvonalú, echte Német tulajdonú, de amerikai mentalitással rendelkező vállalat. Alapvetően napelemeket kiszolgáló elektronikát (invertereket) gyártanak, de van pár előre mutató projektjük az energiafelhasználás optimalizálására is. Elvileg én ez utóbbiban veszek majd részt, és beágyazott rendszerek közti kommunikáció kiépítését fogom támogatni. Aki nem érti, ez kb. olyan, hogy a sütő, a mosógép és a radiátor megbeszéli, hogy mennyi napenergiát kapnak, és ezt hogyan osszák be, úgy, hogy mindegyik el tudja látni a felhasználó által kiszabott feladatokat.

A fizetés a német gyakornoki bérekhez képest (átlag 800 Euro, amennyire én tudom), elég kevés: havi 650 Euro jár nettóban (ösztöndíj formájában) a heti öt napért. Ez persze több mint kétszerese bármelyik hazai gyakornoki ajánlatnak, amit eddig kaptam. Viszont ki kell, hogy termelje a lakhatást is, ami a magyar árak vagy kétszerese. Hogy ez mire is lesz elég, majd kiderül: hó végén mindig kirakom az aktuális költségvetésemet, segítve ezzel a hasonlóban gondolkozók számszerű tájékozódását.

Lehet, hogy idővel találtam volna még jobb helyet, azonban ezzel a megoldással még pont az előtt mehetek ki, hogy elkezdtem az Msc-t, így a fél év halasztás nem töri meg a képzés egymásra épülő tárgystruktúráját. Ez egy kellően figyelemre méltó lehetőség volt…

]]>