Múlt hétvégén meglátogattak az otthoniak és együtt átruccantunk megtekinteni az innen már csak alig 400 kilométerre fekvő Amszterdamot. Bár az idő nem volt mindig kellemes, de a város és a viszontlátás örömei ezt bőven feledtetni tudták, így mindannyian remekül éreztük magunkat.
Címlapon az Amstel Hotel, a város egyik legelőkelőbb szállodája, további képek a hajtás után.
(Nem, mi nem itt aludtunk, prózaibb, de amúgy kitűnő szállodával kellett beérnünk.)
Négy napot töltöttünk a városban, abból majdnem három volt borult, néha esős. Féltem, hogy nem lesznek jók a fotók, de olybá tűnik, van már annyi gyakorlati tapasztalatom, hogy ezekből a helyzetekből is sokat hozhassak ki.
Amszterdamban rengeteg a kerékpáros. A belvárosban mindenhova vezet bicikliút, valamint drótszamáron a sétálóutcákba is be lehet hajtani, így az emberek jó része a két kereket részesíti előnyben a néggyel szemben. Ennek megfelelően rengeteg a bringabolt is: (majdnem) minden negyedik utcában található kereskedés, ahol remek, kosarakkal, vagy utas szállítására is alkalmas padokkal felszerelt városi és országúti bicajok vannak. Mountain bike-kal nem találkoztam, ami számba véve Hollandia földrajzát, talán nem meglepő. Vízibiciklire előbb lenne szükség.
Sokszor gondolkozok azon, mennyire lenne hasznos egy GPS a fényképezőmben. Általában véve nincs rá szükségem, de most jól jönne, ugyanis elképzelésem sincs, hogy ezt a képet miről és hol csináltam. Viszont szép, így nem akartam kihagyni a sorból 🙂
Picit, mint Velence, de azért mégsem. Az Amstel folyó kis csatornái sokkal tisztábbak, mint az olasz város vizei, ráadásul a komplex szabályozási rendszernek köszönhetően soha nem öntik el a várost. Viszont sokszor befagynak telente. A jég viszont nem zavarja a régen acél manapság már beton testű, úszó lakóhajókat, szerkezetük sokkal erősebb, semmint a fagyott víz szorítása. Azért félreértés ne essék: nem fürödnék meg bennük. Persze a kacsák erről másként vélekednek.
Mondtam, hogy minden negyedik utcában van biciklibolt. A függőleges rögzítést érdemes megfigyelni, errefelé gyakran alkalmazzák ezt a bicajok lezárásakor, akár úgy is, hogy a hídkorláton lógatják át a szerencsétlen járművet.
A macsek egy kávéház vendége volt, aki előszeretettel játszott az üvegen keresztül az arra járókkal. Azért kapott helyet, hogy teszteljem, milyen viszonyban van egymással az olvasottság és a cukiság faktor.
A hidakon gyakoriak a feliratok, de nem tudom, hogy a csatorna, a híd, vagy valami teljesen másnak a nevei-e. Ha veleki esetleg megosztaná velem ezt a közeletekben, roppant hálás lennék érte.
Művészi önarckép a Westerkerk belsejében.
Az eső cseppjei még lefelé gördülnek a korláton – és az objektívemen is. Megnyugtató volt látni, hogy ázottan is milyen lelkesen üzemel a fényképezőm. Van valami ebben az időjárásálló felépítésben…
Ez egy múzeummá alakított lakóhajó. Aki erre jár, mindenképp nézze meg, elég jó képet ad arról, milyen lehetett ezekben a monstrumokban élni még a lakóhajózás hőskorában. Manapság már egy beton testű lakóhajó és egy normál ház között nincs sok különbség, de aki ezen felbátorodva ilyet szeretne, ki kell ábrándítsam: Amszterdamban elfogytak a szabad lakóhajó kikötőhelyek.
Bennem van a hiba, hogy ezt rendkívül viccesnek tartom?
A holland virágpiac a várakozásaimmal ellentétben nem volt egy extra jelenség. A barcelonai Mercat de la Boqueria sokkal inkább lenyűgözött. Viszont a tulipánok és virághagymák mellett volt itt rengeteg kaktusz is, amiket igazán szeretek. Sajnos hiába edződtek kopár és vad tájakon ezek az apró növénykék, amikor hozzám kerülnek, odaadó gondozásom ellenére gyakran feldobják a bakancsot. Sokat nyomoztam már, hogy mi lehet a baj, lehet, hogy el kéne olvasnom valami kaktusz szakkönyvet. Vagy szimplán ennyire rossz ember lennék?
A részletekben rejlő szépség: csillár Amszterdam egy régi kereskedőcsaládjának házában.
Ez a ház szalonja a bejárattal szemben.
Ez pedig a kertje.
Az idő vas fognyoma.
Na, mi a kakukktojás?
Egyik este betévedtünk egy olyan étterembe, mely a csapvizet saját berendezés segítségével tovább tisztította és „mineralizálta”, hogy ásványvízként, ilyen elegáns üvegekben szolgálja fel. Erre roppant büszkén hívták fel a figyelmünket, így muszáj volt kipróbálni. És tényleg olyan, mint az ásványvíz. Bár ennyi cécó után – nem is tudom miért – valami többet, valami újat vártam. Mondjuk szűrjek át hallucinogén gombákon is, vagy valami hasonló. Na jó, az tényleg durva lenne…
A városi csatornák partján meglepően sok, jól karban tartott régi autó és oldtimer állt. Úgy tűnik errefelé van ennek kultúrája.
Csatornahajózás: a járművünket nagyon laposra építették, de volt is miért: ha kiálltam volna a tatra, simán felkapaszkodhattam volna erre a hídra, miközben átmegyünk alatta. Ennek az ötletnek az inverzét láttam később a Queens dayen, amikor egy már kissé ittas helyi fenegyerek a hídról ugrott le egy partihajó fedélzetére. De ezekről a jelenségekről kicsit később.
Elöl egy kosár, hátul egy pad, így egyszerre szállítható kényelmesen a gyerek és a napi bevásárlás is. Sok háziasszony, de huszonéves lányok is előszeretettel közlekednek így, igazán elegáns ruhakölteményekben, irigylésre méltó könnyedséggel. A szoknyában tekerés itt iskolai tananyag lehet…
Hmm, micsoda kontraszt, milyen karakteres textúrák. Szép kép, nem?
NEM! Ez csak egy jellegtelen tuskó, akkor is, ha a lelkét is kiretusálom. Nem az ő hibája, tuskónak született, és jelleméből fakadóan sokkal jobban áll neki a hajókötél, mint a pózolás, de ha néha napján ilyen képeket hintenek a szemünkbe, mondjuk az arckönyvön, vegyük észre, hogy a 6 réteg smink alatt nincs semmi tartalom. Ez egyébként néha nőknél is előfordul. Ejj, de csípős ma a nyelvem, front lehet, vagy valami hasonló…
De még egyszer: nem a tuskót akarom megbántani, ez csupán kitekintés…
Egy klassz hely a NEMO, azaz a technológiai múzeum. Amolyan Csodák Palotája, bár meg kell vallanom, magyar társát több szempontból is izgalmasabbnak találom. Viszont van Amszterdamban valami, ami itthon nincs, pedig biztos sokat lendítene a mérnökképzésen. A gyerekek egy polcról választhatnak régi elektromos eszközöket, a rádiótól a HiFi-n át a számítógépig, majd ezeket a rendelkezésre álló eszközökkel kedvükre belezhetik. Mint látható, nem mindig a legfinomabb megoldást választják, de engem még most is elkap a csintalan izgalom, ha ilyen lehetőséget látok, 12 évesen bizonyára nem tudtam volna neki ellenállni. Remek alkalom, hogy miközben atomjaira szedi, megbeszélhessük a gyermekkel, igazából mi is az, ami ily kegyetlen véget ér kezei között, és kis terelgetéssel pár év múlva már tán építeni, és nem rombolni fog.
Vagy tán nem is kellenek hozzá évek: a szomszéd standon ugyanis hajóépítés zajlik, mindenféle eszközből: műanyag tálca, parafa, hurkapálca, papír és hasonlók. A hajóépítők demográfiai eloszlása alapján remek hétvégi program lehet a NEMO megfáradt anyukáknak, hisz itt egy füst alatt szabadulhatnak meg egész napra a férjtől és a fiútól is. Csak zárásra kell értük visszajönni.
Értékes pillanat: süt a nap…
Bár az időzítés ilyen szempontból nem volt tervezett, ottjártunkkor tartották a hollandok egyik legjelentősebb nemzeti ünnepét, a Királynő Napját (Queens Day). Az ünnep eredetileg a királynő születésnapja, de Beatrix, a jelenlegi uralkodó Január 31-én született, ami a szabadtéri partizáshoz még kicsit hideg szaka az évnek, így a rendezvény az édesanyja április 30-i születésnapján tartják. Ennek megfelelően a királyi palota előtt vurstli, óriáskerék és hasonló szórakozási lehetőségek várták a népet, már több nappal az esemény előtt. Párra mi is felültünk, olcsóbb volt így madártávlatból szemlélni a várost, mint a Westerkerk templomtornyából 🙂
A kerékpár persze a bulikból sem maradhat ki.
A Queens Day előestjén városszerte koncertek sokaságába lehetett botlani, mindenhol folyt a sör, és a levegőben kannabisz illat terjengett. Ez utóbbi egyébként nagyon jellegzetes, kissé kesernyés, és szerintem elég kellemetlen. Bizonyára olyan ez is, mint a cigaretta: szívni kellemesebb, mint szagolni.
A Királynő Napjának egyik jellegzetessége az önszerveződő vásár: fiatalok és idősek lepik el a város utcáit és parkjait, és zenével és mutatványokkal próbálják elnyerni a nézők kegyeit és pénzét, valamint megpróbálnak túladni mindenféle ingóságukon. A belváros legnagyobb parkjában hagyományosan rengeteg a gyerek, akik az esetek jó részében nem csak korukhoz mérten lépnek fel színvonalasan.
Nekem nagyon tetszik ez a mentalitás, annyira jó lenne, ha ez otthon is működhetne.
Igen, mint mondtam, mindenféle dolgot lehet itt venni, jobbára egy-két eurós áron. Idén a vásárlást kihagytam, de már nagyon bánom, és ha még egyszer erre sodor a szél, szándékomban áll mindenféle vackot összeszedni.
A kissrác nagyon csinálta a hangulatot, nagyon nehéz volt a bámészkodók gyűrűjét áttörve egy fotót készíteni róla. Nem szeretem alapvetően az elektronikus zenét, de amit ő előadott, azt jó volt hallgatni. És a gesztusai! Hatalmas figura…
Sok finom sütit és egyéb édességet lehetett kapni, a cukrászdáknál olcsóbban, de ugyanolyan ízvilággal.
Egy népszerű mutatvány volt a klasszikus dobálás: volt, ahol paradicsommal, volt, ahol tojással, és volt, ahol környezettudatosan, az értékes erőforrásokat nem pazarolva vizes fürdőszivaccsal lehetett képen dobni a házigazdát, ha elég jól célzott az ember.
Rengetegen voltak a parkban.
És nem csak a parkban. A város nagy csatornáin tucatjával mentek a bulihajók, jelmezes, vagy táncoló alakokkal. Ezek néha egymás mellé értek, és a rajtuk lévők keveredtek, majd mentek tovább. Egy ilyen csónakra ugrott be a hídról a fentebb már említett versenyző.
Nem tudom, milyen rendszer alapján szerveződnek, ha egyáltalán szerveződnek. Az egyetlen fix szabálynak a haladási irány tűnt…
A legjobb helyekről nézhették a partit.
Hajók, zene, sör, tenger és marihuána illat. Van olyan, mint egy Sziget Fesztivál.
Emlékeztek még a koncert képbe belógó fekete alakra? Ő volt az, a szobor. Csak azóta kedves emberek felöltöztették. Apropó, a hollandok nemzeti színe a narancssárga, ebből származik a rengeted kalap, boa és egyéb virító jószág. Természetesen narancssárga kalapot én is szereztem.
A város utcáin ilyenkor vagy nyolcszázezer ember hömpölyög nyugodtan, kedvesen, esetleg már bódultan. Na EZ az igazi békemenet.
Azt hiszem, tetszett annyira, hogy legalább még egyszer visszamenjek, ha az ég is úgy akarja. Úgysem tudtuk megnézni az összes múzeumot.
És nem, nem drogoztam (ez nem is érdekel), nem gombáztam (pedig ez érdekelne) és nem ismerkedtem nőkkel a pirosan kivilágított ablakok alatt (ennek sem érzem szükségét). Jó kisfiú voltam az egész végig, mint mindenki, aki az anyjával és a kedvesével utazik…